FOTÓINSTALLÁCIÓ

fotó – média – interakció Moholy-Nagy László munkássága nyomán

Moholy-Nagy László (Bácsborsód, 1895 – Chicago, 1946) A nagyváros dinamikája című filmforgatókönyvet 1922-ben írta, 2 évvel Berlinbe érkezése után. Ugyanebben az évben kezdett kísérletezni a fotogramban rejlő kifejező erővel, képzőművészeti lehetőségekkel. Munkásságának jelentős időszaka az 1920-as évtized, ekkor került kapcsolatba Walter Gropius-szal és a Bauhaus iskolával, melynek 1923-tól meghatározó alakjává vált.

A Negatív Varieté Fotóinstalláció koncepciója az azonos című sziluett színházi előadáshoz és Moholy-Nagy ’20-as években megjelenő publicisztikáihoz, gondolataihoz kapcsolódik. Moholy elmélete szerint a térben egymás mögött elhelyezett fóliák túllépnek a fotó kétdimenziós síkján, és mozgásfolyamatként értelmeződnek a nézőben. Az előadás és az installáció inspirációs forrása maga a fotogram eljárás és A nagyváros dinamikája filmforgatókönyv.

Interaktív technika segítségével, a látogatók sziluettje az installáció részévé válik. A vendégek a térben mozogva kedvük szerint alakíthatják a vetített filmet!

A L K O T Ó K:

Bujnovszky Tamás fotográfus

Balogh Balázs média designer

Samu Bence interaction designer

Z E N E:

Zságer Balázs – Zagar

K U R Á T O R:

Szépvölgyi Viktória

Az installációt 2010. október 10 – 25. között a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)  láthatta a közönség

Megnyitotta: Kemenesi Zsuzsanna PhD / kommunikációkutató, Moholy-Nagy szakértő